Tegnap este, beszélgettünk, a régi első nagy szerelméről kérdeztem, akivel majdnem kiment külföldre a lány hazájába, hogy összeházasodjank. Nyugodt, féltékenység nélküli beszélgetés volt ez. Kérdeztem, szeretné-e tudni mi lett Vele.
Azt mondta nem, mert már nem számít semmit.
Azt mondta, soha senkivel nem élte meg olyan intenzíven a szerelmet, mint velem, az első négy hónapban nem tudott enni, aludni, lefogyott 10 kilót, amúgy elég vékony, nem volt miből lefogynia.
És akkor elkövette azt a hibát, hogy tovább mondta a monológját, mert elmondta, hogy hál istennek az az érzés elmúlt! Nagyon szeret, de már nem szerelmes.
Na ezt nem kellett volna!
Napi szinten próbálom megértetni vele, hogyan tartsuk életben a lángot, apró figyelmességekkel. Ez a mondata
Lássunk hogyan is jutottunk idáig.
Egy közös klubból ismertük egymást, de egyikünk sem volt szabad. Mindig rokonszenves volt, de annyira ritkán találkoztunk, hogy eszembe sem jutott, mi lenne, ha.
Aztán tavaly nyáron elkezdődött valami, ő is épp kilábalt egy kapcsolatból, én is, és a közös , vagy hasonló események összehoztak bennünket, mint jóbarátokat, akik hasonló cipőben próbálnak haladni valamerre.
Őt már a nő kitörölte a facebookról és és közölte vele, max csak virtuális barátok lehetnek, én még mézesmadzagosdit játszottam a volt pasimmal, de már játszott egy harmadik nő is, ebből kifolyólag mársejtettem a végkimenetelt.
Közben Jánossal szépen ismerkedtünk, majd megbeszéltük az első randit.
Persze hogy nem jött össze.
A bátyja kórházba került messze vidéken neki pedig menni kellett.
Majd másnap mikor hazaért keresett a közös klubunkban, de én nem voltam ott.
Aztán csak összejött egy kávézós randit és akkor eldőlt a sorsunk.
Augusztustól februárig jutottunk oda, hogy én már tőle járok munkahelyre és csak néha megyek haza, bár a hazának már az ő albérletét nevezem, mert ahol a szívünk ott a hazánk.
Voltak nehézségek, komoly problémák, szinte minden területen, a szexben is. Menet közben lalankadt, annyira akart jó lenni, frusztrációk, hogy elég jó-e nekem Ő, még orvoshoz is elment, mindent megtett, hogy működjön a dolog.
Működik is, hamarosan megtapasztalhattuk, hogy, ahogy ő mondta, második virágzását éli férfiassága. Naonta szeretkeztünk.
Csak akkor nem ha nem volt otthon munka miatt.
Érdekes természet az én Jánosom, ha valamit promlénak élek meg és meg akarom vele beszélni, azt hiszi, ellene irányul minden szavam és védekezik.
Ez az előélete egyenes következménye. Nagyon lassan, de azért leszokott erről és meggyőztem róla, nem őt akarom bántani, hanem elmondom, nekem mi nem jó és jussunk el egy közös pontig, ami mindkettőnknek elfogadható.
Én két lányt fölnevelte, két nem egyszerű gyereket, a testvére azt szokta mondani, hogy az ő szemében én egy hős vagyok ezért.
Szóval a lányaim mellett megtanultam alakalmazkodni, és nem erővel, hanem meggyőzéssel elérni dolgokat.
Jánost is próbáltam megtanítani erre.
Annyiban sikerült, hogy végighallgatja az érveimet.
Sokat jártunk énekelni, táncolni, aztán jött egy időszak sok munkával és csak ritkán mentünk el, nekem is változások voltak. Munkahelyem csődbe ment, Ha nem Vele éltem volna biztosan éhen halok.
Kommentek